(apám születésnapjára)
nem tisztelek földbe vájt sírt
és gyászolok gödörnél
hol borzadva néztem
egy halott deszkán
hogy koppannak a rögök
nekem nem ez a gyász
siratni árva, féregmart tested
neked lelkemben emeltem katedrálist
hol nem mondok imát
ha veled álmodom ébren látom
szelíd arcodat s a lépted
ma lennél száz éves
úgy megszoktam már hiányod
hogy nem is fáj
nem értem, hogyan lehet
ez volna az élet?
túllép mindenen
befon, eltemet
mint az őserdei lián
ahogy elporlad a testtel
a fájdalom, gyógyul a lélek?
születésnapodon
nem mondhatom
isten éltessen
morzsolok kusza éveket
ma száz, jövőre százegy
míg élek
s végül majd én is elmegyek
már több, mint árvaság
huszonhét év nélküled
2006. szeptember 14.
