Fullextra.hu - anyatka: Boldogságsziget

Hová is tettem? Semmit nem lehet megtalálni, itt semminek nincs helye! Ilus is megint beszél magában. Szóltam már, de nem foglalkozik vele senki. Szegénykém mindig azt hiszi, hogy a fia vagyok és látogatni jöttem. Eleinte nem volt semmi gond, szerettem vele beszélgetni, kötésmintákat mutatott, én meg hímezni tanítottam. Kirándulni is eljött akkoriban. Most meg azt sem tudja hol van, milyen nap van, csak a fiát keresi, aki persze le sem tojja, nem jön szinte soha. Utoljára Karácsonykor láttam, most meg május van. Tavasz!!! Istenem milyen szép is volt ilyenkor otthon. Gézámmal vetegettünk, kapirgáltuk a földet, együtt voltunk. Ha még élne, én sem lennék itt, minden más lenne! Nem is akartam idejönni, de a gyerekek nyaggattak. Addig hajtogatták, hogy jobb lesz, míg beadtam a derekam.
- Mit csinál itt a tanyán egyedül? Jön a tél, hogy bír majd fát hasogatni, havat lapátolni? - duruzsolták a fülembe állandóan. Hiába mondtam, hogy nem tanya ez, csak a faluszélén áll a ház, igaz messzebb van a szomszéd, de segítenek nekem, meg van falugondnok is, aki a tüzelőt is behordja. Erre ők meg azzal jöttek, hogy mi lesz, ha hirtelen a vérnyomásom, meg a cukrom, mert ők nem fognak nyugodni, amíg biztonságban nem tudnak engem, vigyázni akarnak rám, mert szeretnek. Hát tudom én, hogy szeretnek, mind a négyen. Összesen hat gyermeket hoztam a világra, kettő még baba korában elment. Akkor még nem volt ekkora tudomány, sok gyerek meghalt. Itt is vannak a fényképek, nem is tudtam, hogy ebbe a fiókba raktam. Kár, hogy nem ezt kerestem, hanem egy könyvet. Ni, itt a ház! Gézám az esküvőnk után boldogan újságolta, hogy talált egy szép kis házat egy gyönyörű faluban.
- Mariskám, angyalom! Hidd el, ez lesz a mi boldogságszigetünk! Meglátod minden renben lesz, ígérem neked Kedves! - olyan jó volt nézni a lelkesedését, a szeme csillogását!
Volt egy kis pénze, örökölt, ezért gyorsan meg is vette. Hihih, mindig ilyen hirtelen ötletekkel állt elő, s aztán gondolkodott, hogy velem is meg kellett volna beszélni. Mondtam is neki, hogy mi városban nőttünk fel, nem értünk a paraszti munkákhoz, állatokhoz, földhöz. Gyárban dolgoztunk mind a ketten. Gézám biztos volt benne, hogy boldogulni fogunk. Így is lett! Hamarosan beletanultunk, együtt lélegeztünk a természettel, figyelve, mikor mit kell tennünk, mikor minek jött el az ideje. Voltak tyúkok, kakasok, libák, kacsák, kecskék, disznók, sőt, még tehenünk is. Kertet is műveltünk, és megszerettem ezt az életet. Nem eset nehezemre korán kelni, jószágot ellátni, tehenet fejni. Gézámmal jól megértettük egymást, persze néha volt, hogy nem egyeztünk, de egy szabályt mindig betartottunk! Pediglen azt, hogy haraggal nem tértünk nyugovóra. A gyerekek sorban jöttek, mindig tele volt a ház kacagással, s néha sírással. Igyekeztünk jóravaló, becsületes embert nevelni belőlük. Jó eszük volt, ezért tanulni is tudtak, kettőjük még érettségizett is! Mindegyiknek rendes szakmája lett, Gézámmal nagyon büszkék voltunk! Húsz éves voltam, mikor férjhez mentem hozzá, nyolcvan, amikor elhagyott. Tudom, ő sem így akarta, de a Jóisten másképpen döntött. Nem haragszom rá, elfogadom, de Gézám nagyon hiányzik. Gyerekek sűrűn látogatnak, bár sokat dolgoznak. A házat eladták, a pénzen osztozkodtak, így kellett ennek is lennie. Lassan két éve, de én még mindig nem szoktam meg, visszavágyom, a mi kis boldogságszigetünkre. Ott voltam igaziból élő, ott szabadnak éreztem magam, még a levegő íze is más volt, mint itt!
Szeretetotthon. Ez a neve, nem tudom miért. Ki találta ki ezt a hülyeséget?? Bár megtesznek mindent, programokat szerveznek, kirándulásokat, még dalkör is van. Mégsem érzem jól magam. Öreg fát átültetni nem lehet. Mennyire igaz!
- No Ilus gyere, segítek leszállni az ágyról így, ni!
- Józsikám te vagy az? Jajj, de örülök, már vártalak! Rég láttalak kisfiam. Hogy vagy?
- Jól vagyok, minden rendben. Én is örülök magának. - megyek bele a "játékba", Ilus ettől mindig megnyugszik.
Nem tehetek mást. Ki tudja nekem még mi van hátra? Már benne vagyok a korban, minden előfordulhat. Egy biztos, a lelkem örökre ott maradt, olyan ez, mint egy édes rabság. Majd amikor eljön az ideje, visszatérek, s akkor már örökre ott is maradok Gézám és két gyermekünk mellett.