Fullextra.hu - alamina: Lágy lepel a csend

Lágy lepel a csend, elfolyt az idő,
bár fölöttem körbejár az óra.
Gondolatomban aprót lépdelek,
ne csússzak a zord idő-folyóba.

Átlátszó csendben fogható jelen–
múlt pók-háló-inge fuvallatnyi.
Jólesik a sápadtfényű holdnak
egy szelídebb arcom megmutatni.

A béke végigsimul testemen,
elsápaszt és fehérbe öltöztet.
Testvérének gondol a vén hold
és kristályálmú fénybe költöztet.

Apám és anyám jön felém,
fátyol-folyó túlsó oldaláról.
Nincs idő, nincs tér, sem múlt-jövő-jelen,
a rég volt most közel és a tegnap távol.

Egyetlen jó szó nélkül mentek el,
csak meghasadt szívük vágy-rugója,
ám most búcsút inthetek szelíden.
Apám csuklóján a régi óra,

és hozzám lép, rám néz, majd megérint,
arca oly lágyan vált mosolygásba.
Anyám megveti ágyam, betakar,
lassan csúszom át a mély alvásba.

S parttalan nagy folyókról álmodom,
melyek vétkeim tisztára mossák.
Végre egymás szemébe nézhetünk,
lágyan fűz össze álom, valóság.

A reggel már újra szokványos,
eltűnődve kávémat kortyolom.
Köntösömön kékkarú virágok
átölelnek, és újra gondolom,
mit súgtak át távoli világok.
Hallgasd!
Elfolyt az idő,
lágy lepel a csend.