Fullextra.hu - Tamiska: Leheveredtem vers

Fejem alá tettem karom, s néztem-
A felhős égnek messzi tengerét,
Míg alám bronzszínekkel ágyazott
Az ősi tölgy, hullatva levelét.

A nagy nyugvás pihenni tért bennem,
És rám csodált az ősz minden szépe.
Üzent a gondolat --visszanézőn-,
Üzent, halványuló emlékképe.

Jó volt tudni, hogy élek, s még látom,
Mily zöld a fű, és milyen kék az ég...
Hogy viszi ragadva minden ízem,
A kitáruló hívó messzeség.

Reggelembe mikor felébredtem,
Már deresek voltak az ablakok,
Eltűnődtem... mi minden változik,
S dermed a pillanat, ha meghalok.

Hova lesz a hang, az illat a fény,
S hova lesznek a szerelmes szavak?
Most dermedt rózsa szirmain látom,
Nyarat idéző mozdulásodat.

Fakopács kopogtat; vége-vége!
A nap lebukott, hűvös szél remeg,
Hogy megyek, még hallom összesúgnak
Mögöttem, az elszáradt levelek.