Fullextra.hu - norbert: A visszatérő

Ma újra láttalak kint a téren...
Jaj, hosszú szoknyád!
Jaj, a kalapod!

Így sínylődöm csak: élve éven,
hogy tartsam újra
karomban karod.

Száz éltet éltem, s haltam száz halált
míg sose nyugvó
szemem rádtalált.

Ki voltam tegnap? S holnap ki leszek?
Jaj, ma oly soká...
soká néztelek.

Még nem vagyok, de mégis látlak itt,
hogy ölel karod
és csókol a szád...

Árnyak közt állva nézem, ki az a
nekem idegen,
ki neked most hazád?

A színház előtt, ma eléd léptem...
Szemed szűk volt
és fintorgott a szád.

Nem láttál engem, csak mi most vagyok.
Ezt a koldust itt,
ezt az "álruhát".

És ez az élet is eltelik majd.
Háromszáztíz év
és mégegy tucat.

Hányszor kell eltűnnöm újra s újra,
hogy megdermedjen
a mozdulat:

jobb kezem feléd nyúl. -Jaj, nem lehet!
Egy nap még, s innen
újra menni kell.

S te nem tudod -meg így öl az átok!-,
hogy sóvárogva
egy szempár figyel.

S én újra-újra, fáradhatatlan,
leszek a senkid,
egy farkas talán...

hogy két halál közt átkeljek érted,
átkeljek érted
az éjszakán.