Fullextra.hu - erda: Félelmeim

Nem kulcsolom kezeimet imára.
Magam vagyok a fohász.
Uram, Te hallod, ha nem beszélek is,
hogy odabent mi bánt.

Van-e jogom mindig csak kérni,
miközben oly keveset adok?
Van-e jogom mást úgy elítélni,
hogy a legnagyobb vétkes én vagyok?!

Elég már!
A túlcsordult pohár minden cseppje
egy-egy lesújtó vádirat,
s ahogy nyelem a keserű nedüt,
megszólalsz bennem bűntudat...

Éjjel sem hagysz nyugodni.
Rám törsz, miközben álmodom.
Feléd nyúlnék, Uram, hogy óvj meg!
De nem látok túl az árnyakon.

Magamra hagytál. Félek... „Félj is!“
Súgják az árnyak szüntelen,
és örömteli táncot járnak,
látva, hogy megrendült hitem.

Csuromvizes a fekhelyem reggel,
könnyáztatta hálóruhám....
Csak nézem szánalmas önmagam,
s közben fénnyel telik meg a szobám.

Vaksi szememmel újra látom:
(túl minden próbán, minden álmon,
itt vagy velem... betakar fényed!)
Csak önmagammal harcolok,
csak önmagamtól félek...