Nagy utazásaim
(intró)
Hová utazol, nagy bőröndöket cipelve?
Tévedsz, semmi nincs a
kezembe'.
De hát látom, készülődsz egy útra.
Tévedsz, csak inni megyek a
kútra.
Jó, akkor ne áruld el.
Miért tegyem, tényleg érdekel? –
mondom folytatólag, s hangomban él.
I. rész
- El innen! Ahol havat fagyaszt a tél,
ahol fütyülve száguld a szél,
ahol nem látsz porcicákat,
ahol pingvinek kóricálnak,
ahol a hó
vakságot okoz,
ahol a táj sarkkutatókat toboroz,
ahol vastag jégre
lépsz,
ahol idő nélkül élsz...
Oda megyek?
De lehet, másfelé
visz majd utam.
Oda, ahol homokvihar tombol,
ahol homokot látsz egy
másik homokdombról,
ahol magától megsül a tojás is,
ahol életet ad egy
oázis,
ahol tevék patája süpped lágyan,
ahol éjjel fagy, nappal forróság
van,
ahol beduinok hosszú karavánja,
ahol a nem lévő utakat járja...
Oda megyek?
Mégis meglehet, másfelé veszek irányt.
Oda, ahol a
gyalog út a sztráda,
ahol csak árnyék a fák alvilága,
ahol macsetta
nélkül nem haladsz,
ahol félsz éjjel, ha ott ragadsz,
ahol majmok
vihogása őrjít,
ahol nyelvet ölt a zöld gyík,
ahol kígyók lesben
kúsznak,
ahol inkák háborúztak...
Oda megyek?
Tán becsavargom az
öreg kontinensem.
Ott, ahol Róma az örök,
ahol a Práterben óriáskerék
pörög,
ahol Villon mindenre fittyet hányt,
ahol Artúr varázskardot ránt,
ahol kétfélék voltak a németek,
ahol az Alpok szúrják a kék eget,
ahol világháborúk születtek,
ahol rémület a terror a füleknek...
Odamegyek?
Mennyi titokzatos táj, a kíváncsiság vezet.
Oda, ahol
megleled az ezeréves nemzetet,
ahol érted az ajkakról fakadó szót,
ahol
kanyarogni látod a duzzadó Sajót,
ahol a Gellért-hegy tartja a Szabadság
szobrot,
ahol a Balaton szele kever csipke fodrot,
ahol érnek aszúk, és
a mézes egri borok,
ahol Petőfi ír, és gyalogosan kódorog,
ahol
Semmelweis Ignác anyákat ment,
ahol a magyarság mindent jelent...
Igen,
odamegyek én!
II. rész
Egyszer majdnem jártam
Párizsban,
volt repülőjegyem, de azt a napot
átsírtam egy szomorú
helyen.
Az, ki fel-, s megnevelt, hirtelen távozott.
Az az év legyen
mindörökre átkozott!
Egyszer majdnem jártam Rómában.
Dolgom mellett
belefért,
de e kedvező órában egy üzlet többet ért,
ami végül csak kárt
hozott.
Az az év legyen mindörökre átkozott!
Egyszer majdnem jártam
Dubaiban,
munka végett, mi jól fizet,
akkor voltam a legszebb bajban,
egy lányom, s egy fiam érkezett,
életem más lényegre váltott.
Az az
év legyen mindörökre áldott!
Hová mehetnék még – Nem el?
Milyen
csábos helyre?
Mert van azért, mi érdekel,
a listámon feljegyezve,
s
ahogy a sok év rajtam átrobog,
kit érdekel már: „Az az év” dolog...?
III. rész
Zötykölődöm a Pest-Szolnoki vonalon,
negyven percig egy szutykos vonaton,
kattogó kerekek fémsikolyai között,
lelkem egy álomvilágba költözött.
Csukott szemem héja, réstelen lepel,
valahol - még hallom - gólya kelepel,
aztán ez is eltűnik a ködös
semmibe,
álomútra kelek a távoli messzibe.
Hol járok? Időben, térben,
földön, Marson?
Csak egy a kívánságom: minél tovább tartson!
Kesze-kusza
kalandot látok, sejtelmes álmot,
mit a hirtelen fékerő szerte-széjjelrázott.
Riadva ébredek, s ez minden csodás képet
- a kényszerű leszállással -
végképp összetépett.
Jól olvasható az állomás falára fém betűkkel írva,
utazásom véget ért, mert ez már Albertirsa.
IV.
rész
Remélem még távoli, hogy a végső útra keljek,
kegyeltjeként az Istennek, vagy Lucifernek.
Teljesen őszinte vagyok -
félelemmel várom,
szívesen vagyok én még az árnyékvilágon:
rengeteg
dolgom van, ehhez kell a sok erő,
várj, csak várj! Várj türelemmel,
szemfedő!
Nem sürgetlek, hiszen én sem sietek,
halott lehetek még majd
éppen eleget.
Vonaljegyem – emez útra – ím összetépem,
s ha dolgom nincs
már, megyek, megígérem.
V. rész
Néha visszajövök hozzád kedvesem,
nem kísérteni, csak látni szívesen.
Nem zajongok, csak csendben lebegek,
gyönyörködve nézem behunyt
szemedet.
Álmod őrzöm, éji, édes rezdülésed,
úgy ülök majd ágyadon, hogy
azt Te meg sem érzed.
Melléd is bújok, ha lesz még ott helyem,
melledre
hajtom megboldogult fejem,
de takaród nem lopom, és hajtom fel,
úgy
kúszom alá, hogy észre sem veszel.
S ha picit hortyogsz, vagy koccan a
fogad,
másnap ezért előttem ne szégyelld magad!
Mert mi belőled fakad
- mindig is szerettem
a veled töltött csodás, röpke életemben.
VI. rész
Reinkarnálódtam!
Az élők közé
magam visszaloptam.
Hogy mi lettem, el nem árulom!
Valami más, valahol,
valamikor,
- remélem, megfejti majd az utókor.
Herczeg Zoltán Mikebuda, 2005 - 12-05