Fullextra.hu - imoen: Könnyeim

Februári hideg estén a céges autóból kiszállva vonszolom a kapu felé dolgaim. Egy nagy válltáskámat, sok kis dologgal telve, egy nagy laptop-táskát, benne elintézetlen iratok tömege. Bizony, egy dolgozó nő kelléktára. Miért is nincsen Siványi kezem? Nehéz a vállnak, nyomasztó a szívnek; érzem, hogy megrian a mélyben a látszat-nyugalom kéreg.

Kulcs a zárban, forgatom, cibálom, s nagy nehezen túljutok az első akadályon. Havas úton csoszogok a második zár felé. Akadozik az ajtó, paprikázott hangulattal, szemfelsütve fohászkodom: Hadd jussak be, hé! Harmadik ajtó, újabb kín; sötétség, egy nagy kulcs-csomó. Melyik fém a jó?

Benn vagyok, itt vagyok. Végre, magam lehetek. Leteszem a batyuimat, cipő, kabát is mind le gyorsan. De hideg van! - morgom félhangosan. A konvektort négyesre tekerve toppantok haragosan. Hahh! Szakad fel a sóhaj, fáradtan az ágyra ülve, roskatagon elmerülve remeg bennem a düh. Körbenézek, s nem lennék már egyedül. Az energia-takarékos félhomályú szoba csendje még jobban feldühít, vágyom a melegségre, bókra, fényre, párom ölelésére. Majd téblábolva a szoba-konyhában, le- s fel csámborgom, fennhangon mélázva, mi is lehet a bajom?

Hiszen a megszokott napi rítus végre lezajlott, a jövés-menés elmúlik. Nyolcórányi munka, felelősség, sziszifuszi harcok, felém áramló álnok szavak, és tettek után a nyugalom vár itt.
Kész csoda, hogy időben, még a beszélgetős műsorok előtt hazaértem. Ide, haza. És újabb rengés érkezik. Biztos, hogy jó ez így? Bérleményben élve, kicsinységek válnak hirtelen Csomolungma-szépre. Felmosó vödör a szobaajtóban, rest volt, ki padlót tisztított.
Kosz, szemét és romlott étel a konyhai szemetesben; de miért éppen ott ömlik túl? Holnap végre kukanap lesz, miért nem abban bomlik el jól?
A fürdőbe lépve ér a következő stressz, automata mosógépünk piros fénnyel jelez. Hahó, dolgomat elvégeztem, a tiszta ruhák teregetésre készek.

Na, nem, ez már sok! Kezet mosok, és kifordulok. Cserepesre száradt szám kívánom finom nedűvel hidratálni; de ni! Hol van? Hová lett? A palack reggel még szemmagasságban a pulton integetett. Sebaj, látom már. Leköltözött délre, hogy meleg érje, lehajolok érte.

Kész. A szobába érve a beszélgetősre kapcsolok, bár ez sem egyszerű dolog. Perceken keresztül izzítja magát a zajláda, így a hangyafutamot némán bámulva dőlök az ágytámlára. Lassan pakolom a párnákat, a takarót, s kezembe akad egy-két puha dolog.
De végre, megjött a kép és a hang; agymosott lehetnék-e? Párjukat megcsalás okán a piedesztálról letaszították, kínok között kapcsolatukat megszakították. Gyermeküket bíróságra citálva, pert nyerhet az ellenük. Ezt a sok ostobaságot mi tényleg nézzük?

Bambán meredek a kezemben tartott puhaságokra. Egy piros pulcsis sárga, és egy nagy orrú barna, gombszemű és lomha, maciforma.
És végső csapást mér rám az élet, elönti gyomromat a lávaszerű méreg. Elfojtott harag, fáradtság és bánat, emelkedik magasra, töri át a gátat. A gátat, mi elválasztja lelkemet agyamtól, itt már csak a szenny parancsol. Hűsítő csatornán keresztül bukik ki szemeimből a könnyekké fagyasztott méreg, tiszta, fehér zsebkendőbe és a mackók testére omlik rá a kéreg. Megvan hát a bajok oka. Bizony, más itt szóba sem jöhet. Hiányzik nagyon, kitől a kedves macikat kaptam, Ő, a nagy Ő, aki még órákon át igában hajt a jattra. Ölelem a mackókat, sírok és nevetek, aztán újra sírok, és újra nevetek. A kedves macitestektől kiárad feszültségem, lassan újra visszatér belém az élet. Hiszen hamarosan, cirka öt óra múlva, Papamaci párom ideér, és bújva, bűzösen a munkától, ’Jó éjt’ csókot cuppant könnyes arcomra.
Így nincs is mitől félnem, harag, fáradtság és bánat, nagyon gyorsan válasszatok más gyomrot, ágyat! A könnyek gyorsan eltűnnek, marad a zajládából áradó őrület, és a békés, családias, macicsődület.