a_leb: Nekem még...
Dátum: Augusztus 04, szerda, 11:59:55
Téma: 94. szám
Nekem még mindig az a csillogó szemű kamasz vagy,
ahogy elém hozott az irhabundás február,
szemed bennem még mindig harsogó tavaszt hagy,
bár kertjeink alól már lassan szökni kész a nyár.
Szívembe szúr, ahogy az éji csend finom vonással
rajzolja körbe orrod, ajkad ívét, hunyt szemed,
hajadba túr a hold ezüstje sápadt lángolással,
levél rebben kicsit, lehull; szeret, vagy nem szeret?
Hány nappalon és éjen át küzdöttünk váll a vállhoz,
kapartuk sorról sorra ezt a fél-történetet...
pár lapja áldja sorsunkat, pár mondatíve átkoz.
Megíratott, benne az életem, s az életed.
Most itt vagy nekem, a béke szétfeszíti mellkasom,
csitítanom kell felrobbanni kész kamasz-szívem,
ne ébresszen robajjal, pihenni tudj a vállamon,
csak tartson még a perc tovább, tartson a végtelen...
A művet mango ajánlja figyelmetekbe.
Szerelmes verset írni nagyon nehéz.
...illetve ez így nem teljesen igaz, mert hihetetlenül sok szerelmes vers születik első fellángolásból, erős vágytól hajtva, telis-tele régóta ellövöldözött klisékkel, még több tautizmussal, dagályossággal, túlírtsággal és szövevényesen hosszú, unalmas és közhelyes ömlengéssel.
E vers itt az ellenpélda.
Szerelmes verset valahogy így kell írni - de erre csak kevesen kapták meg az égiektől a "jogosítványt".
A Nekem még... nem pufogtat frázisokat: nem csillan meg az első, hajnali napsugár a víz tükrén és a remegő rózsaszirmon, nincsenek harmatcseppek a szerelmes ajkakon, sem ringatózó csónak az éjszakai csillagok ezüstös fénye alatt - ez a vers "csak" tiszta, elringató, ámulásra késztető, gyönyörűen letisztult líra.
És megpendít bennünk egy olyan húrt, ami egy nagyon mély, jól elrejtett zugba van bújtatva mindannyiunk lelkében, és eljátszik rajta - rajtunk - egy csodálatos dallamot...
Sallangok nélkül, gyönyörűen. Igazi szerelmes visszarévedés...
Egyetlen nagy sóhajtás, az emlékezésre visszahanyatló gazdag képiséggel.
*** (mango) ***
|
|