"Ez itt az, ősz. Ha rád fúj, összetörsz.
Menekülj! Menekülj!"
Apollinaire
Szívedet jeges szelek rázzák.
Kegyetlen fegyelmet ketyeg
az óra, és sorra megalázzák
álmaidat a reggelek.
Megfáradt napfény jár vigyázva
a lármafákká lett fák hegyén.
Pajzsodért nyúlj, ne sarkig hátra
tárd most az ajtód, te, szegény!
Tavaszt várnál, de rossz hírt hoznak
a tépett, megsápadt levelek:
martalóc szelek elkoboznak
minden gyűjtött nyár-meleget.
Dolgoztál, mint hangya, hiába.
Látod, nincs mivel kitelelj:
üres a boly, halott a bábja.
Légy hát tücsökké! Énekelj!