norbert: Ború
Dátum: Február 09, szerda, 20:36:39
Téma: 102. szám
A szél-farkasok kezembe harapnak.
Sárga levélen gázol a láb,
tüdőmbe szívom s megtartom magamnak
ezt a különös őszi éjszakát.
Lepergő levél fekszik hajamra,
az illegő Nyár-fruska vacogva szalad!
Ősz-asszony dalol ma, szava barna,
és hódol a táj,
és reszketnek a tavak.
Sóhajtva párát nyögnek a földek,
s köhög gyulladást az ember.
Mennyi forró szerelmet ölt meg
deres késével a November…
Akárha nagybeteg, a mező úgy harákol,
talpam alatt száradt fű ropog,
lidérces köd száll a tüsszögő tájból.
Belévesznek a múltak,
és belé az otthonok.
Nagy csend van a korom ég alatt,
-egy borz a sárban apró nyomot hagyott-...
Mindenki megijedt, mindenki elszaladt.
Csak én maradtam itt.
És a csillagok.
|
|