zanzaa: Sohasem voltak - másképp
Dátum: április 23, szombat, 18:50:41
Téma: 107. szám
Nem emlékezett rá, hogy hol töltötte az éjszakát. Szörnyen fáradt volt, mikor az elhagyott gyárépülethez ért. Az épületet már évekkel ezelőtt bontásra ítélték, de ő néhány hónapja mégis itt élt. Szüleivel nem tartotta a kapcsolatot, egy alkalmi cimborája segített neki egyetlen bútordarabját, egy ágyat odavinni. Egy rozsdás fémajtó zárta el a világtól, melyen még kilincs sem volt. Az ágyon kívül csak néhány újság és könyv hevert a földön, üres üvegek között, valamint sosem mosott ruhái.
Kétszer is megbotlott a lépcsőn, de észre sem vette, hogy az egyik esésnél lehorzsolta a bőrt homlokáról. Felkapaszkodott a korlát mellett, betámolygott a mindig nyitott ajtón, majd leült a földre, hátával nekitámaszkodott a mocskos ágynak. Kezei és lábai remegtek, mohón kutatott zsebeiben, tudta, hogy még van nála egy kis por. Koszos tenyeréből felszippantotta és kicsit megnyugodott: ezt már nem találják meg nála, ezt már nem vehetik el tőle. Érezte ereiben a bizsergést, mintha a por végigvándorolt volna a testén. Rágyújtott egy cigarettára, felemelte az egyik üveget maga mellől, de az üres volt, eldobta. Percekig nem gondolt semmire, elárasztotta a nyugalom, nem érdekelte az sem, hogy vérzik az orra.
Meglátott egy pókot a földön, felemelte a lábát és eltaposta, hallotta a reccsenést is. Az ágy alól, a falak repedéseiből újabb pókok másztak elő. Madárpókok sárga és piros lábakkal, nagy szemekkel, kaszáspókok, feketeözvegyek, apró kis vörös hátú soklábúak. Minél többet taposott el, minél több reccsenést hallott, annál több pók vette körül, bemásztak az inge alá is. Mint egy barlangot, szobáját hirtelen sűrűn szőtt pókhálók borították. Szíve még sosem vert ilyen hevesen, halálfélelem tört rá. Vadul hadonászott, sikítozott, ki akart menekülni, de amint felkelt és elindult, a pókok elszaladtak. Az ágy alól csupasz és véres karok nyúltak ki felé, de nem érték el. Lekuporodott egy távolabbi sarokban, zihált, csapzott haja rátapadt izzadt és véres homlokára, újra remegett minden tagja, mikor a falak omlani kezdtek körülötte. Amelyik fal nem omlott le, az megindult felé, mintha véglegesen a sarokba akarná szorítani. Erőtlen hangon kiáltott a többiek felé, akik már kint voltak.
Négykézláb vonszolta ki magát a folyosóra, ahol senki sem volt. A többiek mégis bent maradtak! Nem érzett erőt magában ahhoz, hogy visszamenjen értük. A küszöbön fekve visszanézett és csak az ágyát látta, a földön az újságokat, könyveket, üvegeket és sosem mosott ruháit. Összecsuklott, habzott a szája, tagjait úgy rángatták a görcsök, mint egy bábut. Napokkal később találtak rá.
Sohasem voltak - eredetiben
Sokszínű soklábú
pókok bogarak közt
és szűkítik utad a leomló falak
labirintussá vált szobád
nem találod az ajtót
az egyetlen ajtót!
megöldnéd magad
a többiek kint várnak
pókhálós barlangodból
menekülnél mozdulni nem tudsz
ágy alatt csupasz karok
erőt veszel előlük elfutsz
csapzott a hajad
mocskos barlangodban
állnak a falak
vérzel zihálsz és félsz hogy most rád omlanak
a bogarak felfalják egymást
megsebeznek hívnak
már nincsenek sehol
kiértél hátrafordulsz
a többiek bent maradtak
üvöltenél
csak suttogsz remegve sírva
elájulsz felébredsz
nincsenek többiek
és sohasem voltak.
|
|