Fullextra.hu - naiva: Levelek a múltból

Ákos csalódottan kapcsolta ki a számítógépét, és olyan lendülettel állt fel az íróasztaltól, hogy a kerekes irodaszék vagy két méterrel odébb gurult. Üres tekintettel bámulta az elsötétülő monitort. Az üzenet járt a fejében, amit az imént olvasott: „Bocs Ákos, ez a hétvége mégsem lesz jó, a lány lemondta a bulit, mert elutazik. Talán a jövő héten összehozzuk, ha neked is megfelel. Addig tán kibírod. Szia, kellemes hétvégét: Robi”
„Én nem vagyok normális, esküszöm! Nincs még egy ilyen bolond pasi a világon! Beleszeretni egy ismeretlen lány fényképébe! Egy fényképbe! Őrültség!” – gondolta indulatosan, miközben a heverőre dőlt. Izgatottan készült erre a hétvégére, alig várta, hogy megismerkedhessen végre azzal a szépséggel, akit eddig csak fényképen csodálhatott.

Lehunyta a szemét. Szőke, mosolygós szemű lányt látott maga előtt, amint egy aranyló búzatábla szélén ül, törökülésben, farmerben és szűk kék pólóban. Mellei lágyan domborodnak, karcsú dereka kivillan, ahogy kezét felemelve int a fotós felé. Csábító, izgató látvány, de nem mesterkélt… Olyan természetes a szépsége, mint a körülötte hullámzó búzamezőé… Arca, mint egy angyalé.

– Ki ez a lány? – kérdezte pár héttel ezelőtt a barátját, akinél meglátta a képet. Megbabonázva nézte, nem tudott betelni a látvánnyal. Fogva tartották tekintetét a ragyogó, égkék szemek. Vonzotta a lány, úgy érezte, ismeri valahonnan, ami persze teljesen kizárt volt.
– Egy évfolyamtársam. Rendes csaj – mondta Robi. Középiskolás koruk óta tartott barátságuk, még most is, mikor Robi a fővárosban tanult, Ákos viszont már dolgozott. Leköltözött egy kis faluba, ott vállalt tanítói állást. Időnként összefutottak, beszélgettek, bulizgattak.

Robi most meghökkenve figyelte, ahogy barátja percek óta bámulja a képet, mint aki körül teljesen megszűnt a világ.
– Hé! Mi van veled? Belezúgtál? Egy fényképbe? – nevetni kezdett.
Ákos zavarba jött, de nagyon elszántnak tűnt.
– Találkoznom kell ezzel a lánnyal! Össze tudnál hozni vele? Szervezhetnél egy bulit, ahova mindkettőnket meghívsz.
Robi égnek emelte a kezét.
– Hohó! Lassabban öregem! Nem olyan könnyű ezt összeegyeztetni! Talán két hét múlva… Az nekem jó. Neked? El tudsz szabadulni imádott falucskádból tanító úr? – a mondat végét enyhe gúnnyal ejtette ki.
– Ne urazz! És ne gúnyolódj! Szabaddá teszem magam arra a hétvégére. De ígérd meg, hogy a bulin ő is ott lesz! Hallod?!
Barátja felnevetett.
– El lesz sikálva a dolog Ákoskám. Számíthatsz egy régi barátra. Ha valami változna, küldök üzenetet.
Ákos megkönnyebbülten felsóhajtott. Elkérte a fényképet Robitól, és visszatért a faluba, ahol dolgozott.

Két hete várta izgatottan ezt a hétvégét. A lány képét gyűröttre nézegette, álmodozott, elképzelte ezerszer a találkozást…
És ma megérkezett a kiábrándító üzenet Robitól: elmarad a buli, a csaj nem ér rá. Villámcsapásként érte a hír, letaglózta, dühítette. Nem szervezett programot erre a két napra, sem az iskolában, sem a Faluházban. Beleélte magát, hogy utazik a fővárosba, és szilárdan elhatározta: ha törik, ha szakad, megszerzi magának ezt a lányt…
Türelmetlenül vágyott megismerni őt, érezni bőrének puhaságát, hallani a hangját, beszélgetni vele, sétálni a fülledt nyári éjszakában… Megcsókolni valahol a Duna partján… Csalódottan vette tudomásul, hogy a sors megint áthúzta a számítását.
Beletúrt dús, gesztenyebarna hajába, és feltápászkodott az ágyról. Magas, izmos testű, jóképű fiú volt, közvetlen természetű, olyan, aki a tini lányoktól kezdve az idős hölgyekig, mindenkivel meg tudta kedveltetni magát.

Rosszkedvűen indult a vegyesboltba, hogy legalább legyen mit ennie magányos hétvégéjén.

– Ej, de rossz a hangulata Ákoska! Mi a baj? Nem is láttam ilyen búskomornak, mióta ideköltözött.
A pult mögött álló, gömbölyded eladónő gyanakodva, összehúzott szemöldökkel nézegette a fiút.
– Kézcsókom Rózsika! Valami felvágottat legyen szíves, tojást is kérek, és tasakos levest, mindegy milyet, magára bízom – felelt Ákos, figyelmen kívül hagyva a kedélyállapotára tett megjegyzéseket.
Rózsika kissé sértődötten kiszolgálta.
– Nem tervez a hétvégére a gyerekeknek kirándulást? Remek időjárást jósolnak, gyönyörű idő lesz, eső egy szál se.
– Nem! – vágta rá keményen Ákos.
– Na jó, nem kíváncsiskodom. Kenyeret nem kér?
– Köszönöm, nem – a fiú hangja kissé megenyhült. Nem szabadna bántania az eladónőt, hiszen ő nem tehet a dugába dőlt „randiról”.
– Viszontlátásra Rózsika! Legyen szép a hétvégéje!
– Köszönöm Ákoska, magának is.
Mielőtt kilépett volna a boltból, a nő utána kiáltott:
– Megtenne egy szívességet? Ha már úgyis a Fő utca felé megy, beadná ezt az esernyőt Áginak? Tudja, az a kis molett asszonyka, a 10-es számban lakik, zöld, rácsos kapuja van és gyönyörű virágai. Már két napja itt hagyta, mindig elfelejtek szólni neki.
Ákos nem nagyon tudta felidézni kiről van szó, de úgy gondolta, a Fő utca 10-et biztosan megtalálja. Amúgy is ráér… Rózsikát pedig kiengesztelheti ezzel a gesztussal.
– Adja csak ide, persze, beadom neki! Igaz valaki azt mondta nekem az imént, hogy remek időt jósolnak a hétvégére. Eső egy szál se! – kacsintott, kis mosollyal a szája sarkában a nőre.
– Tévedhetnek is azok az időjósok. De ha már arra jár, megmondhatná Ágikának, hogy olcsó mosóporom érkezett.
– Megmondom neki. Viszlát!

Ákos még visszaintett az ajtóból, majd gondolataiba merülve kilépett a vegyesbolt ajtaján, a délelőtti, sárga napsütésbe.