Hittük, mi valóban mások leszünk,
őszinték, igazak, szépek,
nem őröl szét hazugság és önzés
súlyos malomköve – a múló évek,
mi nem hazudjuk szépnek a csúnyát,
jónak a gonoszt, okosnak butát,
mi nem mondjuk a láncra, hogy ékszer,
s az igazság gyémántját adjuk tovább.
Felnőttünk aztán, s hiába hitünk,
erősebbek már az érvek,
élni kell, dolgozni, nevelni gyermekünk,
a szép szavak semmit sem érnek,
csak belül vívjuk az utóvéd- harcokat,
sok aljasság ellen a végső csatát,
de karunk még erős, hitünk a régi:
ha tiszta a szívünk, nem törnek át!

(Mezei Katalin)