Porba hullt fejek közt lépkedek.

Persze nem vitéz múltam képzeleg,

Én csak utamat járom köztetek.

Teremtő tetteim emelnek fölétek.

Kacagva fürdök arcotok tengerében,

Miközben megmártózom a világ éltető levében.

Te! Ott a tömeg közepén!

Te, ki jártál a hegyek másik felén,

S most itt vagy, bölcs vagy, de nem élsz.

Nem tudod, mit keresel.

Nem tudjátok, mit kerestek,

S, hogy juttok majd a fellegekbe.

Ti csak álltok némán, gondolatok nélkül.

Menekültök egymástól, s magatok elöl.

Én, csak szeretek, s érzem, ahogy forog a föld.

Hamarosan a hajnali hajóra szállok.

A Varázstó tükrére mosolyt rajzolok,

Ha akarok a vizen járok, szüretre indulok.