Még zúdul a fény a megkopott padra
még itt ülök csendben e kései verőn
sodródik a szombat mint tovatűnő dallam
szívemben idézi a régi időm
gyors léptekkel járva tavaszi melegben
loholtam mindig a dolgom után
észre se vettem, meg sose figyeltem
hogy kincseket rejthet egy csendes délután

Elszáll az ifjúság és elszáll az élet
csendes kondulással mint esti harang
szava messze száll a feltámadó szélben
szívemben visszhangzik már csak az a hang
mások járnak már itt tolongva, lihegve
a halaszthatatlan teendők után
megkopott padom előtt elsietve
nem sejtik, mit rejtett ez a délután