A kültelki sivár lakótelep
szemétkonténerében
Drogistennő végre rámtalált
bőre fénylett mint az ében

és elűzte fölülem a régen
ott körző szörnyű agyhalált
a gúvadtszemű tévézombi-létet
ezt a velőszívó vámpír-hárpiát

mely mást sem kíván szakadatlan
csak Szent Sorozatát, show-ját és Piát;
de én, a lázadó, ennél különbet kívántam
más nyílásokat akár, nemcsak a pinát;
és más borzongató élvezeteket,
miknek ösvényét emberi agy,
lehetett bármily perverz, bármily nagy
még igazán be sohase járt...

Hát megidéztem Drogistennőt,
s Ő megjelent nekem
rubin szemével közönyösen nézte
ereimben feldübörgő vérem
és lüktető, elfolyó életem

"Nekem a MET annyit jelentett:
The Metropolitan; és nem tudtam
mi a franc a metamphetamin,
ha fecskendőt láttam egy csöves kezében
azt hittem, inzulin van benne
nem is sejtettem, mi a heroin..."

"És most itt vagyok csalódottan, tönkretéve
bár ígértél fűt-fát énnekem;
adj most választ,Drogistennő Drágám,
mi lesz most végül énvelem..."

"Elképesztő, ha az ember be van lőve
mily gyorsan jut fel agyába a rím
a nyersre nyúzott idegpályák mentén,
mik pengenek, mint a jeges drótkötél,
de visszaútban hozzák a felejtést,
pedig a költő az "nagy verset" remél..."

"De előbb-utóbb a konténerben végzi
verse is, szintúgy, mint saját maga
meggyötört vénáját örökre beborogatja
a könyörületesen jeges éjszaka..."

A panaszáradat véget ért itt
- a szemét díler megérte a pénzit,
hosszabbtávú hatást szavatolt...-
de mindegy volt már végül mégis
hisz az élmény
mint kátrány a cipőtalp lenyomatába
végül mégis mélyen szívembe hatolt

agyamat a drog simára gyalulta
csak fekszem itt azóta, mint a hulla
titkomat szemét lepi pont mint
Krisztus testét a híres, misztikus lepel
és senki se tudja, alóla miért tüntem el

De a kültelki sivár lakótelep
szemétkonténerében
rámtalálhatsz még hajnal előtt
ha kutyádat szaratni előbb leviszed
minthogy kiérnek a helyszínelők