Napsugárként villog a pohárban.
Benne egy tűnt nyár íze, zamata,
virágillat, mit ellopott a szellő
vöröslő föld és gyors zápor szaga.

Szökevény ő, lopva vezették föl,
hisz börtöne sötét kazamata,
vége lesz nemsokára; felhörpintem,
az üres pohár marad előttem egymaga.

De nem hal meg hiába, hisz a jókedv,
mit bennem keltett, velem marad;
szívet melengető emlék, elkísér majd
a sunyin közelgő ordas tél alatt.