túl sima a felszín
a víz sűrű, mint a tejszín
pállottan állott;
nem kavarják
békalábak, bukófordulók
és bár a kis tó titokban
a temérdek úszóhártyára vár,
a vágyott légyott
összedőlni látszik,
mint a kártyavár...

tetejét elborítja
a dús békalencse,
ám mégis elkerüli
őt a jószerencse;
hisz a csendet nem zavarja
a sok vágydús kuruttyolás,
kipusztultak már az unkák,
mint az inkák,
együtt a majákkal,
már csak vágyálom
egy békebeli békabuli
a pompás kajákkal...
mely után egy délután
eljöhetne a mesés
petés meglepetés...

és így hiába úszkál
a sok szúnyoglárva,
kiéhezett ebihalak
ostromára várva,
kiket ott marasztal
az árva lárvákkal
teli asztal...
életükbe nem jut izgalom,
be is fejezem hát dalom
és eltanácsolom
a partról a bánatos
szürkegémet,
ezt az éhenhalásra ítélt
békarémet...

Nem jut itt neked
se friss béka,
se életunt ivadék márna
jobb lesz, ha elröpülsz
a Gólyabálba...