A kültelki sivár lakótelep
szemétkonténerében
Drog Istennő az éjjel rámtalált;
bőre fénylett mint az ében...
Csillogó szeme óriási,
vérszínű rubin;
melyikünk itt a szeráf
és melyikünk a kerubin?

Nem kellett volna őt megidéznem
ahogy megláttam, azóta tudom,
a meghívott halál, ha eljön tehozzád,
nincs visszaút már onnan,kishúgom!

De akkor és ott boldog voltam mégis,
hisz elűzte felőlem a keselyűk hadát,
a kispolgári tévé-zombi létet,
ezt a velőszívó vámpír-hárpiát...
és felkínálta bájait is sorban,
ezernyi bűnös kéj és perverz élvezet
ösvényén suhantunk kézenfogva...
Ó, az az út a mennyekbe felvezet!

Elhittem, hogy most végre megfejtek
minden misztikus talányt
és az út végére szennyben megtisztulva
megtalálom én is az álomarcú lányt,
ki minden bűnöm megérti és feloldja végül...
Ó, már oldódik is a drága szer!
Az ócska középszer végre tovaillan
és az ihlet újra az egekbe emel...

Elképesztő, ha az ember be van lőve,
mily gyorsan zúdul agyába a rím
a nyersre nyúzott idegpályák mentén...
de lelked, a Nagy Halálvasút fénylő sínjein
a kín is expresszként vágtat már feléd,
és a sorok úgy pengenek szívedben
mint meszes ütőerek, melyekben dübörög a vér,
vagy mint alpesi pályák fölött a jeges drótkötél...
ám a vénák visszaútja
csak felejtést hoz, mélyet, mint a lélek kútja,
örök álmot bocsát rád az álmok Morpheus...
és bár a költő "nagy verset" remél,
nem születik meg mégsem a régóta várt Opus...

Előbb-utóbb a konténerben végzi
a versed is,szintúgy, mint a költő is maga,
elgyötört szívét örökre beborogatja
a könyörületes, jeges éjszaka
s míg messzire sodorja őt a kábulatörvény
gumiparagrafusok közt tántorog,
kábul a törvény...

A kültelki sivár lakótelep
szemétkonténerében
majd rámtalálhatsz még hajnal előtt
ha kutyádat szaratni előbb leviszed,
minthogy kiérnének a helyszínelők