selymes hold világít sejtelmesen
a folyó remegő vize mintha fázna
elsimul hamar a csónakunk után
a vízbe mélyedő tünékeny barázda

hölgyemmel frissen sült rákot eszünk
édes szilvabor pezsdül a szánkban
mindketten vidáman töltekezünk
pezsgünk az életben, a mában...

jövőre kivel jönne, nem sejthetem
hisz ő csak afféle pénzen vett parázna
krizantém szirom úszik a hajó után,
símul homlokom, mint vízen a barázda

ki tudja, lesz-e még az életemben
ilyen selymes-sejtelmes szép délután,
lesz-e még valaha ily holdfényes este,
jöhetne-e még jobb mindezek után?

Vörös Hold mosolyog sejtelmesen
a fátylas aranyhalak csendesen lebegnek
csónakunk a kikötőbe lassan megtér...
kurvák és koldusok már mind szenderegnek

(Szemtanú sehol, csak egy törött evező
csobban a víz, csendben elsimul a hullám
a felszínen szétterül lassan a vér
a gazdátlan legyező emléktárgy csak immár)