Holdarcú lány 2.
a holdarcú lány ma ismét megkísértett
szobámon mint korzón libegett halkan át
szavak nélkül nézett, mégis mindent értett
fülem még hűen őrzi járása dallamát
elbűvölten ültem új érzésbe merülten
tollam a papíron megállt, nem vágtatott;
beszívtam a fényt, gyönyör és bánatot...
míg ültem mozdulatlan, felhevülten
tudtam, feléje nyúlva semmit sem találok
távolsága tőlem több mint végtelen;
lehet, hogy e csalódás már maga is halál-ok?
szeretném őt szívemből kitörölni végre
nem bánva, hogy még emléke sem marad
és szonettem holdsugárral felírni az égre
|
|