A novemberi látogató

Egy mindennapi úton,
rég visszafelé, így,
csak feléd vezetett ott,
az erre szokott szív.
Kapunkat kinyitottam,
kutyánk ugatott rám,
-Hallgass má', Daki! - mondtam,
kulcsunk ugyanott várt.
Bementem betörőként,
a ház hidegebb volt,
hisz jövőm letörölték,
mint más: ülepült port.

Nincs az itt, ki teher lett,
s már nem simogat kéz.
A kép gyászkeretében:
szelíd anyukád néz.

Ejh! Ruhád szanaszét van!
Mikor mosogattál?!
Nagy trehány, igen, az vagy!
Hagyd... csak mosolyognál.

Ki vigyázza az álmát?
Nem bírtam a télig.
No, kap csókot a párnád,
nem várhatok én itt,
hogy mégis hazatérülj,
nincs több habozás már,
nem lesz meglepetésül,
ha jösz: "-Vacsorád vár,
ég a tűz, kicsi Jankám!"
...
Jó lenne is ezt még,
úgy elmondani néhány
novemberi estén.

(M. Mária emlékére)





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=10217