Mert elvesztél végleg elrontva az égnek, vályog szememért, elkérnélek téged. Eltapogatnék még vakon a végéért, látnád mit tennék, azért a reményért.
Ha kezemről mégis lekopna a bőröm, vérem mutatná, időmet itt töltöm. Ülnék egy hetet a te küszöbödön, növeszteném kínnal, újfajta bőröm.
Szemem helyett látna már a két kezem, hozzád érnék vele, s fényed gyúlna bennem. Lidércszikrád adna pokollángot nekem, s ölelne újra, újra vakon szemem...
