Emlékég
Bukfencezik kinn a fény, lázrózsákat nyit ki a nap, zöldet csal a régi repkény, tükre a szétfolyt tintás lap.
Lusta pillanatot fogok, és a tenyerembe zárom. Meglesem a kis foglyot, aztán repülni bocsátom...
Már morajlik, a csend tompul. Egy kék emlékég elhagyott. Kopott bőrdzsekim már indul, én még... egy kicsit maradok...
|
|