A fűz kibontja zöld haját,
felejti téli nagy baját,
ropog a fény, árnyon matat,
rügyes sötét fenyők alatt.

A föld varázslaton henyél,
csodája szívemig elér,
hunyor és hóvirág libeg,
a szél simít, már nem hideg.

A belső tó elhal megint,
gyerek magam fütyülve int,
magány nem jár velem erdőt,
dalom mondom: a legelsőt:

"Tavasz van, tavasz van,
gyönyörű tavasz van!
Rózsabimbó pattan,
jegenyefa roppan,
házunk előtt fecskemadár:
fészket rakott már!"

(Az idézett részt 7 évesen írtam.)