Így lett...
piroman: Így lett...
- Uraim! Válsághelyzet van! -ordította Prof. Med Univ.
Az igazgató kirohanása (illetve be) senkit sem lepett meg a Frajd Béla Pszichiátriai Intézet vezetői értekezletén. Mindenki tudott Univ főnök enyhe üldözési mániájáról, amit idővel fokozott az, hogy a fiatal munkatársak beosztották egymás között: ki, mikor követi hazáig álruhában.
- Tehát...-simogatta meg kecskeszakállát. - Valami új, átütő dologba kell belekezdenünk, mert különben... kikerülünk a központi finanszírozásból!
- Arrgh!
- Júj! Illetve Jung!
- Szedálás? (-Szanálás, Altzheimer doktor...-)
A rettegés vastagon eluralkodott az arcokon. Nem csoda. Itt súlyos, gömbölyű egzisztenciák forogtak kockán. Prof. Med hasított a hangzavarba:
- Ötleteket és nyitottságot kérek! Hm... izé... gombolkozzon vissza Terike. Majd az irodámban elfeneke... ahm,... megfeddem! Nos?! Igen Skodály kolléga?
- Mi, fá, szó,... pardon, szóval mi továbbra is a hangkiterjesztéses terápia hívei vagyunk. Ez már bevált...-ült le kissé zavartan.
- Arra a suicid alkatú páciensre gondol kolléga?! -kérdezte az igazgató.
- Valóban..., voltak kezdeti sikerek.., némi támogatásban is részesítette intézményünket. (Istenem, az a rózsaszín szolgálati Bentley...) No de! Mi lett a vége?! Fejbe lőtte magát! Mondjuk csúnyább nem lett, de akkor is! Elvesztettük a biztos bevételünket! Ötleteket!
- Elnézést...-állt fel Onaparte doktor. - Mi van azzal a két gátlásos páciensünkkel? Az egyiket kisebbségi komplexusa, a másikat csökevényes kifejezőkészsége miatt kezeltük. Tudják kikre gondolok...
- Nos...-hajtotta le fejét a főnök,- mindkettő sikeres kezelés volt. Orvosilag. Talán túl is lőttünk a célon, magyarán: elkúr..., elnézést, más ötlet?
- Talán én tudnék valamit...-emelkedett fel Hard Vera rendszergazda.
- Micsoda?!
- Nem is doktor!
- Skandargraun! (-Skandalum, Altzheimer doktor...-)
- ELÉG! Bajban vagyunk Halljuk Verácska! -kiáltott reménykedve a diri.
- Izé..., bocs... szóval én nem vagyok pszichotikus...pszichokineti...pszi..., na hagyjuk ezt, tehát mi lenne, ha megelőző kezelést végeznénk a potenciális ügyfeleken, bocs, pácienseken? -kéredzet kissé zavartan.
- Konkrétan Vera! -dörrent keményen a prof Hardra.
-Jaj! Jó... tehát: nyissunk egy játszóteret ahol, a leendő pszic..., na hagyjuk ezt, szóval őrültek szabadon kommunikálhatnak, művészkedhetnek..., ilyesmi...-nyögte ki.
- Ez hülyeség!
- Na, de kolléga! A hülyeség összefoglaló fogalom! Precízebben!
- Istenem, illetve Frajd Bélám!
- Paraneuropszichofilia! (-Altzheimer doktor?!-)
- Állj! -vetett véget az őrületnek Mad. (Izé...,Med.) - Mi ebből a hasznunk?
- Ez a lényeg. -mosolyodott el Vera. - Elszámoljuk kezelésként a TB.-felé és még extraprofithoz is jutunk azzal, hogy saját baromságaikat... öhmő, elnézést, műveiket eladjuk nekik!
- Oké. Jó terv! -dörzsölte meg a tenyerét Univ. - Kell nekik verseny, néhány rejtett felügyelő, pár volt páciensünk beépítve, az sem baj, ha nem teljesen gyógyultak!
De hol legyen, és mi legyen a neve? Altzheimer doktor?!
- Eszembe jutott valami T. kollégák! -emelkedett az ajtó mellől az ősz. - A mániákusok csábítója a kihívó cím és a könnyű elérhetőség!
- Nemhiába!
- Csak tud az öreg!
- Tehát javaslatom -folytatta a bölcs, - drótos távíró elérhetőségnek, és a hely neve legyen:... Teli Többlet!
|
|