Egyszer kigyúl a hajnalon a kék,
sikoly színt szül, ahogy az ég feszül,
neked akkor leszek majd újra szép,
mikor fájón alvad a vér belül.

A pirkadat első zenéje lesz,
utolsó, roppanó csillag-tükör,
ahol elhal a szó, kemény a nesz,
ekhó lecseng, s érted: örök a kör.

Emlékként málló holtvarázs, delej,
s a kérdés majd hiába lép mögéd,
edzett-acél szavam már nem felel.

Ha kint elfogy a lassú-mély sötét,
akkor engedj el, mert az lesz a jel,
ha már kigyúlt a hajnalon a kék...