Vidáman, fiúsan fütyültél,
de halkan elképedt a szégyen,
benézett ma hozzád a hűs dér,
omlottan a rontott beszéden.

Kevéssel beérnéd mosolyból,
de hervad kezedtől a rózsád,
hitetlen az isten, ha szót szól,
pokolról fakasztod a csókját.

Te múltban is élted jövődet,
adtál fényt a sápadt virágnak,
-pedig csak az éj volt fölötted-,

leírtad a bosszú korának,
a hosszú sötétkék időket,
kivártad, de nem volt bocsánat...