Sötét, selyem-kék mély az éj,
hát felrakott két csillagot,
s kihalt a nyüzsgő sétatér,
ma már ébren: csak én vagyok.

Szárnyas patkány cikk-cakk röptén
elkortyolom ütős napom
utolsó, langydoboz sörét,
s dalom: minden maradt vagyon.

Ne félj! Ez csak az éj!
Tudom milyen ez, Kedvesem,
ha vérig ér, akkor se félj,
hiszen mindig leszel nekem...

Sötét, selyem-kék mély az éj,
utolsó lámpafény alatt
a Vénusznak a Mars zenél,
hideg tűznek: vörös salak...

Ne félj! Ez csak az éj!
Táncolj még! Még, Kedvesem!
Örök parkett a holdkaréj
nem ér véget az éj: sosem...