Utaztam a töményre tömött buszon,
Járatritkítás,
kihasználtság:
tudom.
Utaztam és elutazott a fejem,
hogy Te nem,
Te már sohasem...
szorulsz nekem.
Fantomérzés. Már rég amputáltalak,
így is - úgy is,
mégis izzik
a salak.

Vajon értelmetlenné válik minden?
Hiszen a vérem folyik, dobog szívem...
- Nem haltam bele Szívem, oh nem...-
Sőt! Fapofával kapaszkodok,
köröttem fapofa alakok...

Istenem! Akkor lehet,
hogy itt
mindenki
beteg?!
És benne is bujdokol
egy darab élő pokol?!
Mennyi
a kritikus
tömeg?!

Üvöltve fúrtam magam,
a messzi ajtó felé,
de megdermedt a nyakam,
s belül kattant egy relé:
nem törlöm színed nyomát...
A vezető gázt adott,
s repült a hídkorláton át
a busznyi élőhalott.