A Feladat

Rettenetes fejfájással ébredt.
Ennyire rossz még sosem volt. Vért köpött és karommá soványodott ujjaira meredt, míg lassan-lassan kitisztult előtte a világ.
"Istenem, ilyen kegyetlen még nem..." Kikapaszkodott a hibernációs kádból, s remegve, szó szerint kúszva jutott el a retrozuhany égető permetébe. Ott elájult.
Mikor magához tért a fejfájás valamivel elviselhetőbb volt, de a szeme előtt még mindig vörös karikák táncoltak. A látótér széleit fekete sáv keretezte. Erős mellkasi fájdalmai voltak, s bal kezét nem tudta mozgatni. A lábát is alig.
"Végem." - gondolta, mert megszólalni nem tudott. A tünetekből rájött, hogy agyvérzése és egy enyhe infarktusa is volt. Nem kellett sokat töprengenie a diagnózison, hiszen orvos volt. Fajtája utolsó orvosa.
Valami mély, nyöszörgő sírás tört fel belőle, csukló egyenetlen hangon, mint az újszülötteknél. "Hát ennyi..., hát ennyi...,"  - ismételte benne egy végtelenített magnószalag.
De a belépumpált gyógyszerek, - amit a gondos Gép állított össze - lassan megtették hatásukat. Használható kezét a plasztacél falon megtámasztva belenézett a tükörbe.
Egy vénségesen vén, szakállas idegen nézett vissza, a tükör által homályosan.
Letörölte a párát.
"Egymillió év..." - mormolta magában. "Egy-egy pályakorrekcióra keltett csak fel a Gép, már nem is tudom hányszor... Azt sem tudom, hány éves vagyok biológiai értelemben. 100? 150? De végül is mindegy már... A Feladatot nem tudtam végrehajtani. Nem találtam megfelelő G, (esetleg F) színképű csillagot, vagy ha igen, akkor a megfelelő bolygó hiányzott. Az ember: velem fog kihalni..."
Egy pillanatra felrémlett benne az évezredes háború, melynek végkimenetelét megérezve: magányos útjára indult.
A harmadik ébresztéskor érte utol, az a már jócskán lecsendesedett elektromágneses sikoly, ami még így is majdnem űrhajója és a saját pusztulását okozta. Aztán csend. Tökéletes csend.
Megértette...
Bekövetkezett.
Az emberiség halott.
De ő él. És van egy Feladata.
Egy újabb szúrás a vállán, a jelenbe rángatta.
- Az utolsó adag nanobot készítmény – közölte a Gép szenvtelenül, a halálos ítéletet.
"Tudom." - próbálta kinyögni, de csak egy hörgésre futotta.
- Átvizsgálandó naprendszer érzékelő távon belül - folytatta a testetlen hang.
"Talán most!" - csillant fel az öregben a remény. Nem foglalkozott azzal, hogy felöltözzön, nehézkesen elvánszorgott a pilótaülésbe, amelyik automatikusan alkalmazkodott új, ismét könnyebb és soványabb testméreteihez.
"Hm. Lássuk hát!"
Lehangoló látvány fogadta.
"Egy sötét kvázicsillag és egy fagyott bolygórendszer. A fene egye meg!"
Egy felesleges könnycsepp bukkant elő a szeme sarkában.
"Ennek a rohadt barna törpének csak egy milliomodnyi tömegrésze hiányzik, hogy beinduljon a fúziós reakció! És akkor három bolygó is esélyes lenne, de egy mindenképpen!"
Feladta. Keze az ölébe hullott.
"Szinte semmi. Mint amennyi esélye volt ennek a nyomorult küldetésnek."
Szinte látta a nullákat végigfutni a szeme előtt: 000000...
"6... Tíz a hatodikon!"
"A Feladat! Talán mégis lehet!" Szinte táncolt göcsörtös keze a konzol felett, amíg ellenőrizte a számítást. "Igen! Van egy utolsó esély!"
És saját energiatartalékait végsőkig kihasználva munkához látott.
Hat napig csak tablettákon és infúzión élt, de megcsinálta. Apró kapszulák kezdték meg hosszú útjukat a kiszemelt bolygók irányába. Bennük egy utolsó üzenet: a kezdet. Adenin-timin, guanin-citozin, mint a létra fokai, többszörös spirálba csavarodva. "Az élet képlete, melynek a végén majd egy új emberiség születik!"
Éjfél körül kapta el az utolsó roham. Mellkasát iszonyú erő préselte össze, de szinte vakon begépelt egy utasítást a Gépnek. Aztán meghalt.
A számláló új napot kezdett.
Az érzékelők konstatálták a visszavonhatatlan változást és leállították az infúziókat.
Egy pillanatnyi gyászos csönd után feldübörögtek az terrawattos atommotorok és a hatalmas űrhajó lassú fordulóba kezdett.
Orra megcélozta a barna törpecsillagot és teljes gyorsításba fogott. A meghajtást szolgáló minifehérlyuk döbbenetes tömeget kezdett termelni.
A mesterséges agy szó szerint vette az utasítást.. A Feladatot végre kell hajtani.
A becsapódás előtt a Gép, - mint egy magának -, elismételte az öreg utolsó parancsát:
"Legyen világosság!"
És lőn...





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=10301