A csend, a csend zihálja még nevét,
koromba fekszik árva hajnalon,
sötét szavak nyomán, a toll hegyén:
a sorba írt zeném, ha hallgatom.

S a füst mögött, a kör sörök között,
ma túl a kocsma áradó zaján,
akár a hullt, haló madár pörög
leszédülőn..., az éjt hozó magány.

Hiszen vak istenem hagyott el így,
november és a hóka ősz felett,
találni vélt igaz sorom szerint,

de hol lehet vajon, mi rég veszett?
Kinézne tán, de már tükör legyint:
eladtalak kis életem helyett...
(piroman)