Jött a lány a tél fölött,
lékbe zárt vizek között,
jégcsapokra cseppet írt,
hajnalokra újra pírt.

Lábnyomán a szín szakadt,
zöld mező, s virág szaladt,
karja kék jövőt ölelt,
húzva egyre még... közel.

Szilvafák alatt a dér,
kékbe más jövőt alélt,
én sötét motor nyakán,
ő örökre el... talán.

Ment a lány, s a nyár szökött,
tűnyi csillagok között,
pókfonálra szőtte őt,
holdsugáron: őszi köd...