Remegve másnak én szerelmeket
nem éghetek, nem élhetek sosem,
megátkozott ki rád szemet vetett,
de átkomat nem engedem, no nem!

Ma még a fuccs lapokra kérhetek,
sokadszor is, hogy újra higgy nekem,
hiszen lebegnek ott a kék hegyek!
De... halk a sóhajod... Jaj Istenem!

Sötét virág, mi nyílik el velem,
haló a fény, kerengve itt hagyott,
a szín: az ott maradt a lelkeden.

De vak szememben ég a csillagod!
S talán sosem leszel világ nekem...,
reménytelen..., de mégis itt vagyok.
(piroman)