S az élet írja majd a verseket!
Kit érdekel mi volt, s velünk mi lesz?
Hiszen nekünk mi rossz: csak egy lehet,
s a jóban Ő: helyetted is hihet.

Szitál a hold, beérve áthatol,
szelídre váltja át kemény szemed,
tudod ma már, hogy álmod álma volt,
s neked csinálja most: vetett helyed.

Közös remény kihajt, ha benne nő,
felesleges, hogy írd kimért zenéd,
a szél cibált..., ma újra kedvező.

S piró! Nem élsz le több szemét mesét!
Hiányzik? Adja hát a csendet Ő,
ki lopta: árva hangod énekét...
(piroman)