És a Hold kevély hitén mikor veszek...
Nem tudom. Ma éjbe mérten Őt fogom,
s féktelenre nyílt, kitört egek felett
áll a szó: bolond! Te szívtelen bolond...

Jaj! Pedig..., nos így vagyok, miként a szél,
söpröm el, mi gond, mi baj nekem szakad,
mert a lágy virág hajol, ha jő a dér,
míg viharzeném az őszben is szabad!

Nincs határ! A benzin és az út örök...
...Kedves! Elviszem ma átkom árnyait,
s mint a szél, a végtelenbe úgy török!

Lám! Hisz alszik Ő..., s tudom, hogy álma hív.
Lágyan átkarolva tartja már jövőnk
és dalát... helyettem is dobogja szív.