Mikor puhán simult a nyár,
folyónk arany vizén a fény -
bennünk suhant, bennünk a táj,
néztem tükörként szép szemén.

Mikor fogócska szél szaladt,
s a friss nyomokban élt remény,
levélbe égve úgy haladt:
szegelve bőr, s leányregény.

Kordába zárt formát feszít,
de most..., de most sem értem én,
soknak kevés dolgot kerít

megint a füst cigim hegyén,
bár csak szegecs, meg bőr legyint:
bukósisak tükör szemén...