Halkan rezdül fel a hajnal,
hullám loccsan még csendesen,
szemeddel nézem Kedvesem,
sötétre fakuló arccal.

Szellő csitítja hangomat,
a lágy Tisza partjára száll,
nincs ígéret, nincs már „talán”,
az árnyék rajzol sarkokat.

Fénybe halnak a csillagok...
Szenved az utolsó parázs,
most egyedül: engem találsz,
és a Vénusz, mi itt ragyog.

(Nagykörü)