Gazba szúrt egy állomás,
nincs ma már vonat, Tesó.
Rég... a Resti rég bezárt,
itt nem isznak áldomást,
karcosat, hogy - Uhh, de jó!
Ál(l)omás ez, itt megállt.

Macskakő felett ropog
lépteid nyomán a tört,
tört szemű üvegszilánk:
- Ablakom... - csak így motyog,
látod azt, mit élt a zöld
flaskarom, s hogy ő mit álld.

Mert Lilith, ki volt tiéd...
átok ad neked tudást!
Jaj, Tesóm, ma jaj nekünk!
Nincs remény, szemünk kiég,
dolgaink alá te látsz:
s ott leszel, ha nem leszünk...

(Kajuk Gyula költőnek, közelgő születésnapja alkalmából.)