Hegytetőn a mély-világ
már nem is tapad belém.
Itt a zöld, s a kék szitál
sárga szirtfüvek fején.
Sátorom ma kecskefűz,
bőrdzsekim lesz ágyam ott,
mert az út, mi messze űz,
most idáig ágazott.

Fűbe fekve futtatom
nyári fénybe álmomat.
Nincs kereszt a múltamon,
míg a csendes alkonyat
lángokat szakít nekem,
tűzvirágokat kerít,
nézi majd lehunyt szemem,
...s karjaidba átsegít.