Kő. Eső.
Csiszolat.
Szép idő,
s borulat.
Hogy én maradhatok,
te meg saját szavad,
te jó vagy úgy, ahogy,
...lehullva itt szalad.

Patak leszel talán,
folyóba visz heved,
kövek csiszolt falán:
időm megismered.
Morogsz, hogy itt fogok,
dühít erőm, pedig
kavicsban én kopok
le majd... homokszemig.

De menj, ha várnak ott...
Mocsokba fúlt vizét
üríti városod,
s kihalt mocsár hitét.
A gátakon letér
igaz, saját utad.
Csatorna, s szemfedél
mi vár: te, s önmagad.

S ha már csak arra vágysz,
hogy újra pára légy,
eső, mit áld a nyár,
keress magadba' még!

Halott homokra érj…
A nap segít nekem,
hogy újra élj, te szép:
a zátonyod leszek.