Elsétáltam az ablakod előtt: egy idegen...
és kapaszkodott belém az őszi szél hidegen.
Pedig az úgy volt,
hogy talán
e ház falán...
de akkor még kettőhúsz volt,
no meg ugye: folt hátán folt.
Ma meg az van, hogy kaparj kurta,
légy egészen őszinte kurva,
mert főmadám nem lehetsz,
no meg hát: nem is szeretsz.
Ez könnyű.
A könny-nyű
bomló szememben,
ilyen egyszerű,
szerelmem.
Új évadba lép veled,
mikor csak írhatok neked,
s pótéletek játsszák azt, bizonyára jó okkal,
hogy összeférnek az ideális reklámblokkal.
Csak egy baj marad,
mikor a júpíszin a sorozat akad,
rájöhetsz egy pillanatra tán,
míg ap
ró p
ix
ele
kre
sz
a
k
a
d,
hogy rabom voltál néhány éjszakán,
s foglyod voltam én is, de szabad...