Régi fák meséje
Rozsdamarta őszi alkonyon
füst szitál a romba dőlt falak között,
s régi fák meséje halkulón
lobban el, csitulva leng a láng fölött.
Vad gyereksereg tüzet rakott
egykoron, miként egy indián csapat,
hogy virág-világ legyék az ott,
s égjen el, mi férgesen nekik maradt!
Máglyafény ha égig ér talán,
megmutatjuk azt, mit ér az érzelem!
Mert ha szív zenél az ér falán,
dallamot feszít, hevít az éneken!
Kell a hő, a fal, s ha jobb a szén, a koksz,
sorba állva dúdolod kicsit,
majd leállsz sután, nem értve mit makogsz.
Ejh... Ne félj! A kassza is kinyit...
Rozsdamarta őszi alkonyon
füst szitál az újra nőtt falak között,
s régi fák meséje halkulón
lobban el, csitulva szól a láng fölött.
|
|