Majd ha már vágytalan szárnytalan
lesz s megkopott életem
istenem dönts majd te
jövőm és sorsom kezedbe teszem
megbékélni nem soha
a meghitt családi fészek
legyen mások paradicsoma
megalkudott fél-léttel
íróasztal fölötti Lenin képpel
szembenülő kuporgató reménységgel
mások fessék hazug árnyait
a boldogság megtört álmait
egy képzelt világ üszkös roncsaira
s ha majd eljön az óra
hogy az utolsó végszóra
a temetőben a sírok
fölött a harangok némák maradnak
és a boldogság zavart csendjét
megtörik gyász madarak fekete szárnyain
életünk utolsó zagyva reményén nő
kövér gyilkossá majd az Idő

(vmikor a 80-as évekből)