Tányérján megremegett mindkét osztriga,
kinézett motorjára: „Mily szép, oszt’ Riga.”
Józsi gyomrát biz nehéz szelek gyötörték,
étek s mocinyereg alfelét föltörték.

Az útmenti büfé vécé tákolmányán
fehéredett - mint motorja álkormányán -,
görcsösen vonagló, felpüffedt kézfeje,
illemhely lett egy ideje így székhelye.

Míg egy dadogó tag dörömbölt az ajtón,
gyanús bélgázhangorkánokat árasztón.
Józsink kikémlelt az almacsutkarésen.
Amaz beszólt hozzá: „Gggyors leeen-ne ké-kérésem!”

Kirontott helyéről főhősünk könnyedén,
s így válaszolt: „Látom kínlódó könnyed én!”
a másik meg: „Te is oszt-r(R)iga, peeerr-na-hájder?”
”Na ja. Ízirájder öcsém, ízirájder!

2006-02-09