Túl a messzi utcasarkon,
megbújik egy füstös kocsma,
magam elé tartom markom;
de mintha máshoz tartozna.

Egyensúlyom kétes érzés,
szédülten húz sok-sok végtag,
vörösborrá váló vérzés;
orromon megfagyna jégcsap.

Lassan kidőlök a sorból,
fekhelyem lesz árokpartján,
s ha kiöregszem e korból;
elleledzem mások alján.

Lila karika szem alatt -
megbújt ma e későesti
részegeskedő pillanat;
szivárványszíneit festi.

Kevés a bor, s a pálinka,
kidobtak már az ivóból,
”menj csak békivel Bálintka;”
mondták, így fogyva ki szóból.

„Mit tegyek, most mit tegyek, he?
Otthon megver a Borbála,
Meneküljek fel hegyekbe?
Vagy Bözsi? Van-e bor nála?”

Ekképpen morfondírozé
zsibbadó agyam tévúton,
s míg felbüffent a nyelt rosé;
én elakadtam – félúton.

2006-02-16