Merengőn bámultam a sötétséget, valahonnét egy óra tik-tak hangja e későesti órán megzavarta a csend varázsolt csalfa mindenséget.
Halkan szuszogva nem hagyott kétséget álmod árnya bennem, mint gyümölcs magja, szunnyadtam benned, mint Nap Földharangja; belőled sarjadtam, hűs tested éget.
Miattad koldulok, ugye megérted: Közelséged a lét elemét adja. Éj-sóhajod tőlem hiába félted.
Részed vagyok már, nem kósza vendéged. E későesti óra foganatja ölelő testünk, mint örök csendélet.
