Emlékszem színes tobzódásodra,
tengernyi zölded buja fűfénye
volt a kikelet első reménye,
s Nap vetült virágszirmú árnyodra.

Tarka illat orgiád élménye
szerelmes sóhajban tört másokra,
vágy zúdult kiránduló párokra,
s szűzi kelyhed bimbódzó rügyére.

Most szürke minden, fekete-fehér,
süvítő orkán fagyott földbe fúl,
jeges fuvallat szívünkig elér.

S mégis, valahol mélyen remény gyúl,
hisz tudjuk, hiába tombol e tél,
közeleg a tavasz a hágón túl.