Csóró Csárli balladája
Vándor csizmám folyvást út sarától poros,
Akkor épp a szép Erika lett a soros.
Egy váratlan nap elém fújta őt a szél,
Tudtam; szigorú apjától rettegve fél.
Pedig mily gyönyörű lány, s nem is túl buta,
A szürke hétköznapok árnyát már megunta.
Úgy jöttem én, mint dúvad, szerelmes lovag,
Ki hölgyének egy nap majd hűséget fogad.
Mit, s mit nem, oly csoda történt egyik este,
Közénk keveredett ledér anyja teste.
Édes hármasban; Erika én és Ili,
E kapcsolat már-már több volt, mint idilli.
Persze egy éjjel az apa ránk nyitott,
Olyat látott, mi néki mindig is tiltott!
Lett nagy csetepaté, botrány a biliben,
Erika alattam, én meg az Iliben…
Az apa-férj döbbenten kérdezte: "E mi?!"
Büszkén-pörén feleltem: "Dupla, vagy semmi!"
Botránytól félve, mivel gazdagok voltak,
Engem hátrányos helyzetbe emígy toltak;
Elutaztak a messzi Amerikába,
Hiába voltam szerelmes Erikába,
Még Ili, az anyja is hűtlen elhagyott,
Arcomra a víg mosoly majdnem ráfagyott.
Mentem volna én is, de pénzem egy száll se,
Pedig épp gyógyult az Ili marta szájseb…
Mit tehettem volna? Magamra maradtam.
Sikert később más csalfa nőknél arattam.
Mígnem, vagy egy évvel később, örököltem.
(Az özvegyet vad természetemmel öltem?)
Újgazdagként elmentem Amerikába.
Belebotlottam Ilibe, Erikába!
Egy koszlott bárban táncolt anya, s lánya,
(Míg a férj - s apa -, utcán koldult, a fránya!)
Megtörten vonaglott a rúdon szép testük,
Mi élveteg férfiak sóváran lestük.
Akkor hágott csúcsára a didi dili,
Mikor nyakamba ugrott Erika, s Ili!
Irigykedett a sok kéjenc csődör szempár,
Mintha én lettem volna a szájmontemplár!
Tulaj jött, fizettem. E két nő visz ki? "Well!"
Mentünk. Elöl én, mint jég dupla whiskyvel!
2006-10-31
|
|